Hol húzódik ma egy kép határa?
(Előszó a MaMü Galériájában holnap nyíló TEST –VONAL 11 / BODY’S SLIM 11 kiállításon szereplő Harsányi-Gesztelyi munkák keletkezés történetéhez, ahová Koroknai Zsolt kurátorként beválogatta munkáikat)
Réka Harsányi -val, Gesztelyi Nagy Zsuzsanna Új Élet Park című, 2026 júniusában a FUGA Breuer Marcell termében bemutatott kiállításának előkészítése során kezdtünk együtt dolgozni. Kurátorként kértem fel Rékát az együttműködésre, mert kíváncsi voltam arra, mi történik, ha Zsuzsa elképesztően változatosan strukturált képi világa találkozik Réka több évtized alatt felépített technológiai tudásával.
A mesterséges intelligenciáról szóló diskurzus egyik visszatérő leegyszerűsítése, hogy elegendő egy megfelelő utasítás, egy „jó prompt”, és megszületik a kép. Réka munkamódszere ennél lényegesen összetettebb folyamatot mutat. Egy rendszer irányításához annak nyelvét, működését, lehetőségeit és korlátait is ismerni kell. A technológia nem szünteti meg a szakmai tudás szükségességét, hanem újabb tudásrétegeket épít rá. Tapasztalata szerint a mesterséges intelligencia jelenleg elsősorban részfeladatok elvégzésére vagy felgyorsítására alkalmas, használata továbbra is kompromisszumokkal jár, miközben a rendszerek egyre fejlettebbé és pontosabban irányíthatóvá válnak.
Gesztelyi Nagy Zsuzsannát mindeközben egészen más oldalról kezdte érdekelni ez a terület. Saját praxisában elsősorban a mesterséges intelligenciával támogatott képalkotás játékossága és variabilitása vonzotta. Nem a saját festményeire adott technológiai reflexió lehetősége foglalkoztatta, sokkal inkább a játék, a váratlan fordulat, a meglepő hatás – és maga a meglepettség élménye. Az érdekelte, mi történik a képpel, ha egy másfajta alkotói gondolkodás és egy számára részben ismeretlen technológia kezdi továbbmozgatni. Mit ad vissza a kép, ha bizonyos értelemben elengedjük?
Zsuzsa egy nagyon fontos feltételt határozott meg: a létrejövő, mesterséges intelligenciával támogatott videómunkának illeszkednie kellett az Új Élet Park kiállítás koncepciójához és vizuális világához. Vagyis egy már létező művészi univerzumon belül kellett valami váratlannak megszületnie.
Réka ezt az egyensúlyt rendkívül érzékenyen oldotta meg. Nem illusztrálta Zsuzsa festményét, hanem felismerte benne azokat a képi és mozgásbeli lehetőségeket, amelyekből egy új médiumban továbbépíthető világ születhetett. Technológiai tudása éppen abban vált alkotói tudássá, hogy képes volt egyszerre megtartani az eredeti mű karakterét és teret engedni a kiszámíthatatlanságnak. Kurátorként éppen ez tette különösen érdekessé a folyamatot. Zsuzsa számára fontos volt, hogy ne tudja pontosan előre, mit fog látni, Réka feladata ugyanakkor az volt, hogy ezt a váratlanságot irányított alkotói folyamattá alakítsa. A véletlen és a kontroll, a meglepetés és a tudatosság egyszerre volt jelen. A technológia itt nem egyszerűen effektusokat generált, Réka szakmai döntésein keresztül vált a kiállítás koncepciójához illeszkedő mozgóképi nyelvvé.
Közben folyamatosan kérdeztem, faggatam. Mi történik tulajdonképpen a szemünk előtt? Mi születik a kezei alatt? AI art? Kísérleti film? Generatív mozgókép? Digitális animáció? És hogyan nevezzük azt az alkotói pozíciót, amelyben a programozás, a mozgókép, az interaktivitás és a mesterséges intelligenciával támogatott képalkotás már nem különálló technikák, hanem ugyanannak a gondolkodásnak a részei? Médiadesigner? Programozó? Experimental video artist?
Az alkotás Gesztelyi Nagy Zsuzsanna művéből indul ki, és a végső változat az ő jóváhagyásával született meg. Ugyanakkor amit látunk, már nem egyszerűen egy eredeti mű technikai animációja. Harsányi Réka a képben rejlő lehetőségeket saját technológiai és mozgóképes gondolkodásán keresztül bontja tovább. Az eredeti kép ezáltal nem eltűnik, hanem új állapotba kerül, új koordinátákat: időt, mozgást és újabb lehetséges változatokat kap. Ezzel együtt a szerzőség kérdése is összetettebbé válik. Ki hozza létre a képet? A művész, aki az alapanyagot készíti? Az alkotó, aki megtervezi és irányítja annak technológiai transzformációját? A program? Az algoritmus? Vagy maga az együttműködés?
Harsányi Réka munkájának egyik legizgalmasabb vonását abban látom, és ezért érzem különösen relevánsnak a Test–vonal kontextusában is, hogy a kép határai ugyanúgy átjárhatóvá válnak, mint a médiumok közötti határok. Festészetből digitális kép, digitális képből mozgókép, egyéni alkotói gesztusból együttműködés lesz. A mű egy olyan kiterjesztett alkotói térben jön létre, amelyben emberi döntés, technológiai tudás, algoritmus, véletlen és kontroll folyamatosan alakítják egymást.
Talán ezért sem az a legfontosabb kérdés, hogy „AI-művészetet” látunk-e. Sokkal érdekesebb azt kérdezni, “hol húzódik ma egy kép határa” és mi történik, amikor ezt a határt egy másik alkotó, egy másik médium és egy új technológia segítségével átlépjük?

You may also like

↑Back to Top